Egyszer volt hol nem volt 1996-ban két amerikai PHD-s hallgató, akik egy kutatási témaként azt választották, hogy matematikai analíziseken keresztül kifejesztenek egy elméletet, amely össze fogja tudni hasonlítani az egyes weboldalakat.

A fő címszó a relevancia volt, ami máig megmaradt. A Google minél relevánsabb természetes találatokat (SEO) és hirdetéseket (Google Ads) akar elénk tárni. Kezdetekben a rendszer csak az oldalra mutató linkek szerint rangsorolta az oldalakat és az alapján, hogy az adott oldal mennyire “fontos” ahonnan át lehet kattintani az oldalunkra. Ma már korántsem ez a helyzet, hiszen több százezer - vagy millió - titkos és nem titkos algoritmus alapján zajlik a rangsorolás, ami mindenki legnagyobb “örömére” állandóan frissül. Kezdetekben a Stanfordi Egyetem domainnevét használták google.stanford.eu néven, majd 1997-ben levédették a mai is jól ismert google.com-ot. 1998-ban be is jegyezték a vállalatukat egy ismerősük kaliforniai garázsába. A Google rengeteg kezdőtőkét kapott különböző emberektől és cégektől, hiszen rettentő könnyen kezelhető és jól működő rendszert találtak ki, amit a felhasználók nagyon szerettek. Addig-addig, hogy 2004-re már a 80%-os volt a Google piaci részesedése a keresőmotorok piacán.

Napjainkban...

Magyarországon máig a legelterjedtebb keresőmotor körülbelül 95% részesedéssel, ahogy a legtöbb országban. Vannak azonban kivételek, mint például Oroszország, Csehország, Szlovákia és Kína, ahol más keresőmotorok megelőzik a Google-t.

A legértékesebb márkák régen különböző műszaki cikk, ruha vagy FMCG (fast moving consumer goods) brandek voltak, azonban 2018-ra változott a helyzet. A TOP 5 legértékesebb márka már mind szorosan a digitális világhoz köthető, mint például a Google, Apple, Amazon és a Microsoft. Jó, de miért a Google a legértékesebb? Nézzünk csak néhány számot:

Alkalmazottak száma: 85 050 (2018 Q1)
Vállalat “értéke”: 302,1 milliárd $
Jelenlét: 192 országban elérhető

A számok magukért beszélnek, ezentúl az egyik legdinamikusabban fejlődő vállalat is egyben, amely évek óta stabilan növekszik. A Google ma már régen több mint egy keresőmotor, rengeteg Google termék áll a rendelkezésünkre, ezek közül a legfontosabbak:

  • Google Ads (AdWords)
  • Google Analytics
  • YouTube
  • Gmail
  • Google Chrome
  • Google Drive
  • Google Calendar
  • Google Keep
  • Google Doc.-s
  • Google Maps
  • Google Trends
  • Hangouts

És még sokáig folytathatnánk a sort.

A bevétel körülbelül 88%-a a Google Ads hirdetésekből származik, ami 2018 Q1-ben 31,14 milliárd $ volt, ami 26%-os növekedés tavalyi év azonos időszakához képest.